Nyírbogát, református templom

Nyírbogát, református templom

A település a nevét az Árpád korabeli Bogát vezérről kapta, aki az Észak-Erdélyi só szállítmányokat biztosította az ország belseje felé. A környék már a késő kőkorszak idején lakott volt, de első írásos említése 1310-ben történt. A XIV. század fordulója körül a település elnéptelenedhetett, de aztán újraépült. Erre utal 1345-ből az Újbogát név. Birtokosai voltak a Kállayak és a Vayak is. A környék síkfekvésű tájból kiemelkedik a templomdombon épült késő barokk stílusú református templom, melynek alapkövét 1823-ban rakták le. 
Bogát történetében két Bogáthy család is szerepet játszott. Az első 1405-ben tűnik fel a helyi földbirtokosok között és minden bizonnyal a XVI. század végéig élt itt. Anyagi erősödésüket igazolja, hogy 1460-ban Kislétát is, 1484-ben pedig Nyírgelsét is birtokolták. 1552-ben Bogáthy Istvánt, Szabolcs vármegye alispánjának választják meg.
A másik Bogáthy család 1865-ben tűnik fel a település életében, amikor is Pscherer József (1844-1910) magyar királyi tanácsos – aki a Badeni Nagyhercegség Überlingen nevű városában született egy mélyen vallásos római katolikus polgári családban – megvásárolja a gróf Fáy birtokot.
A reformáció rövid idő alatt elérte a községet, s a kálvini, helvét irányt vette fel. 1547-ben már lelkészi díjlevele van az itteni egyháznak. És birtokba vették a község templomát. Ez kéttornyú volt, és szükségessé vált az átépítése. Felhasználták tégláit, a hiányt új égetett téglákkal pótolták. 1823 április 16-án helyezték el az alapkövét. A teljesen elkészült templomot 1828. október 24-én vették használatba.
A környék sík fekvésű tájából kiemelkedik a templomdombon épült késő barokk stílusú református templom, Szent György tiszteletére avatták fel.
A templom alapkövét 1823 április 16-án helyezték el, 232 család adományából és munkájával épült fel. 1824 szeptemberében a toronyra felkerült a gömb.
A templom méretei: hossza = 15 öl, szélessége = 11 öl, két harangja van 2 és 4 mázsásak.
A templomot 1828 október 24-én vették használatba. Sajnos 1864 február 5-én reggelre leégett. A harangok elhamvadtak, csak a falak maradtak meg. A helyreállítást követően padokkal látták el, a tornyot 2 öllel megemelték, ekkor kapott a templom bádogtető fedést.
1916 junius 19-én újabb tragédia történt, szélvihar sodorta le a toronyról a bádog borítást, az ablakokat bezúzta, ezt követően már csak külső segítséggel sikerült csak helyreállítani.
Egy újabb vihar ismét levitte a bádogot a tetőről, és megrongálta a fa szerkezetét is. A helyreállítása a hívök adományából történt, ekkor került a toronyra a vörös réz borítás.

A nyírbogáti református templom műemlékvédelem alatt áll, legutóbb 1992-ben volt felújítva. A templom befogadóképessége csaknem 1000 fő. 
Bejárata a déli torony tengelyében, egyenes záródású, kőkváderes díszítésű kőkeretben. A tornyot a körbefutó főpárkány és két osztópárkány 4 szintre tagolja. Nyílásai lizénás keretezésű faltükrökben ülnek. A bejárat felett könyöklőpárkányos, félköríves, felette álló ovális, majd egy újabb könyöklőpárkányos, félköríves, szalagkeretes ablak nyílik. A tornyot fogazatos díszítésű háromszögű oromzat zárja le. E felett egyszerű bádog gúlasisak.
A hajó a toronyhoz íves falszakasszal és oromzattal csatlakozik. A keleti és nyugati falon 3-3 szegmensíves ablak nyílik, lizénás keretezésű faltükrökben, egyenes, illetve szegmensíves szemöldökpárkányok alatt. Az ívesen záródó hajó végfalán két szegmensíves ablak nyílik, egyenes szemöldökpárkányokkal. Nyeregtetejét fémlemezborítás fedi.
Bejárata felett bibliai idézet inti a híveket: Dicsérjétek az erős Istent az Ő szent lakhelyében!

Nyírbogát, református templom (4361 Nyírbogát, Béke tér 4. Hrsz.: 1) felújítása: vakolatok készítése, falazat felújítása,  
a fennmaradt műemléki részletek (falpillér, párkány, kapuzat) helyreállítása, homlokzat színezése, nyílászárók cseréje, 
templomudvaron lévő fősétány felújítása, korlát kialakítása, tereprendezés, növények telepítése, 
•    kapuk felújítása, 
•    csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztése, •torony tetőszerkezetének felülvizsgálata és javítása, 
•    orgona restaurálása.