Nyírtass református templom

Nyírtass református templom

A község nevét mind a néphagyomány, mind az írásos adatok szerint Tas honfoglaló vezérről kapta. Anonymus szerint Tas vezér „…a meghódolt nép kérelmére, vásárhelyet állítva a Nyír és a Tisza közt, mely vásárhelyre saját nevét adta, melyet máig is Tasvásárhelynek neveznek.” Tass falu ezen a helyen csakugyan megőrizte Tas nevét.
Már 1200 körül jelentősebb település volt Nyírtass. A község királyi tulajdonban volt. V. István uralkodása óta két kun vitéz – Iteg és György– birtoka volt. Örökös nélküli haláluk után a szatmári ispán kapta ajándékba. Akkor lakatlan volt, de temploma a Szent Szűz tiszteletére építve már állt. Másik részében kunok laktak, ők 1322-ben Magyar Pál gimesi várnagynak adták el birtokrészüket.
1416-ban ÓlnodiCzudar Péter bán kapta meg a területet a királytól, így a 15. században a Czudar család tulajdona volt. A 15. század végén azonban már a királyné birtokába került, majd hosszú pereskedés után királyi adományként a Váradi családhoz jutott a nagy része. 
A 17. században a Serédyeknek, a Palaticzoknak kúriája is volt itt. A század végén újabb osztozkodás révén a Drugeth, a Lónyay, a Zichy és az Esterházy családok is birtokoltak részeket az oppodiumnak, azaz mezővárosnak nevezett településből. A 18. század elején a falu teljesen elnéptelenedett, tulajdonosai közbirtokosságot alkottak.
Jósa István 1714-ben lengyeleket telepített be a faluba, mely ettől kezdve elvesztette mezővárosi jogállását. A 19. század közepén 23 nemesi birtokosa volt és 1150 lakója. A falut 1835-ben földrengés pusztította el. Mai határába olvadt be a Köpetelke nevű birtok, melynek tulajdonosát 1324-ben a tassi határjáró oklevél már említi.
A falu középkori, Máriának szentelt templomáról 1299-ból maradtak fenn az első adatok. Egy 1766-os adat a falu középkori templomáról tesz említést, melyet a reformátusok használnak. Falai repedezettek voltak, a keleti és északi oldalán támpillérei le voltak dőlve.
A templom középkori jellegét végig megtartotta. Tornyát az 1880-as években építették a déli oldalhomlokzat elé. Az 1974-es felújítás alkalmával két egykori, gótikus ablak került elő, valamint a nyugati és északi oldalon lévő csúcsíves ajtónyílás. 
A síkmennyezető hajó bejárati, bal oldalán egyszerű faragású faoszlopokkal alátámasztott, fehérre festett orgonakarzat található. Középrészén lantmotívum a XIX.század hatvanas éveiből származik. A karzat alsó részén XVIII. századi, egyszerű festett és égetett, virágmotívumokat hordozó faborítás látszik, fehér, kék és barna színekben.

Nyírtass, református templom (4522 Nyírtass, Tass vezér köz 11. Hrsz.: 2) felújítása: •karzat, valamint a karzat alatti festett deszka mennyezet restaurálása, 
•    vakolat javítás, teljes falfestés, 
•    burkolat (hajópadló és téglakő burkolat) csere és készítés, •templomtorony lépcsőjének megerősítése, 
•    padok felújítása.